Utólagos Xenon – hitek és tévhitek

Már több mint 6 éve annak, hogy játszottam egyet egy utólagos xenonnal. Persze előre leszögezném, hogy kizárólag a kíváncsiság kedvéért, és azért mert pénzbe nem került. Az előző autómat, amit vettem, úgy hirdetett az eladó, hogy van benne Xenon fényszóró. Ez azért is volt érdekes számomra, mert tudtommal a „békalámpás” 95-01-ig gyártott Honda civicből nem volt gyárilag xenonos példány, illetve magából a fényszóróból nem volt projektoros változat. Természetesen az általam vásárol autó sem volt kivétel. A xenon szettet kézbe kaptam hozzá, közönséges H4-es 6000Kelvines Xenon szettet.

Így hát mivel ingyen kaptam, a beszerelés pedig nem igényelt többet egy óránál, gondoltam kipróbálom. Mivel tisztába voltam vele, hogy projektoros lámpa hiányában kizárhatom azt a lehetőséget, hogy nem vakítok el másokat, így forgalommentes övezetben próbálgattam, egy másik, azonos szériájú Civiccel együtt. Sajnos a tesztet nem mondanám 100% osnak, ugyanis mielőtt leírnám, a tapasztalatokat leszögezném, hogy az autóban után-gyártott DEPO fényszórók voltak, amiket a xenon kiszerelés után sem sikerült rendesen beállítani. A jobboldalit már teljesen letekertem (kézi állítású volt) a baloldalit pedig hozzá igazítottam. A vetítési kép így sem volt az igazi. Így talán annyit leírhatok, hogy gyári lámpatestekkel esetleg be lehetett volna állítani jobban is az utólagos xenont, ez sajnos már nem fog kiderülni.

xenon1Fényszóró vetítési képe – jó esetben!

A teszt során két dolgot biztosan meg tudtunk állapítani. A sok autós portállal ellentétben kijelenthetem, hogy az utólagos xenonnal sokkal, de sokkal jobban láttam sötétben, mint a hagyományos fényszóró izzókkal. Sokkal tisztább kép került az autó elé. Csak érdekességképp jegyezném meg, hogy 35 wattos szettet kaptam, így a gyári 55 wattnál még kevesebbet is fogyasztott ez a xenon készlet.

Sajnos mindezektől függetlenül azt is meg kellett állapítanunk, hogy ha szembejött a másik autóval a „sima” fényszórós civices barátom, akkor teljesen elvakítottam, közelről is, távolról is. Ha mögötte haladtam, akkor a tükörben vakítottam el. Nem volt kérdés, hogy használhatatlan ebben a lámpatestben ez a xenon szett. Nem hiába tehát, hogy illegális az utólagos xenon.

xenon2Azért közel nem vakított ennyire. Mindenesetre zavaró volt.

Talán egy projektoros lámpa esetében nem vakított volna ennyire, nem tudom. Ez egy házi teszt volt. A leírtak alapján tehát mindenkit lebeszélnék arról, hogy a gyárilag nem xenonnal szerelt autójába otthon xenont szereljen, Ő hiába fog jobban látni, mert jobban fog, ez szinte borítékolható, a forgalom összes többi résztvevőjét el fogja vakítani.